A 19. században az olajipar erőteljes fejlődésével a petrolkémiai technológia fejlesztése elsősorban a nagyszabású és integrált fejlesztésekben nyilvánul meg, azaz a tárolótartály kapacitásának növekedése és a különféle tárolási módszerek kialakulása, így a tárolótartályok biztonsága egyre fontosabbá vált.
Az olaj és az olajtartályokban tárolt termékek tűzveszélyesek, robbanásveszélyesek, könnyen elpárologhatók, könnyen statikus elektromosságot termelhetnek, melegítéskor könnyen kibővíthetők, könnyen áramolhatók és diffundálhatnak, és vízen lebeghetnek, és a tűz és a robbanás valószínűsége magas.
A tűz következményei nagyon súlyosak, és az okozott veszteségek és vagyonveszteségek óriási.
Ebben a tekintetben minden ország nagy jelentőséget tulajdonít a tűzbiztonságnak. Az olaj jellemzői és termékek tüzelői miatt a hagyományos tűzoltó ágensek vízteljesítetlenek ellenük. A tudósok elkötelezettek voltak a 19. század vége óta a folyékony éghető tüzek oltására szolgáló módszerek fejlesztése és a tűzoltó szerek fejlesztése mellett. Azt találták, amikor egy bizonyoshabkoncentrátumVízzel keverik, sűrű habot eredményezhet. Ezek a habok, akárcsak a reggeli köd, óvatosan lefedhetik a nyugtalan olaj felületét, hogy elszigeteljék a levegőt, és makacsul is becsomagolhatják a ugró lángot.
Az alábbiakban bemutatjuk a B osztályú hab oltószerek fejlesztésének rövid története:
